Moments száguld a szádhoz!

2017.07.06.

A nyár beköszöntével lezárult a tavasz egyik legkedveltebb és legsikeresebb promóciója, a Moments ostya, Minden 5. nyer! elnevezésű nyereményjátéka, melynek fődíját a napokban vehette át a szerencsés nyertes, Környéről.

Immáron harmadik alkalommal került megrendezésre ez a fajta nyereményjáték a Moments /Horalky színei alatt, mert rendkívül közkedvelt az édességre, finomságra vágyók körében.

Idén igazán sikerült elcsípniük a szervezőknek a rajongók figyelmét, ugyanis ez alkalommal nem más volt a fődíj, mint egy vadonatúj, latinvörös Skoda Fabia személyautó. És ki ne vágyna egy ilyen gyönyörű autóra…?

A várva várt díjátadási ceremóniára Tamás a feleségével és két lányával érkezett az érdi BARA Autóházba, ahol először pillanthatták meg, és vehették birtokba a „kis piros csodát”.

Elmondásuk szerint, a nyereményjáték ideje alatt összefogott a család és együtt töltötték fel a kódokat annak érdekében, hogy megnyerjék a Moments ajándékok egyikét, de azt, hogy akár a fődíj is az övék lehet, álmaikban sem gondolták volna…

-„nem hittem el, hogy nyertem amikor felhívtak!”

Tamásnak és kedves családjának ezúton is szeretnénk gratulálni az autóhoz, és további biztonságos kilómétereket kívánunk az utakon!

Megkérdeztük a szervezőket a márka jövőbeli terveiről, akik kérdésünkre csak annyit árultak el, hogy szeptemberben ismét valami nagy durranásra készül a Moments ostya!

Már csak ezért is érdemes követni őket a közösségi oldalukon, vagy a www.momentsostya.hu weboldalon, hogy biztosan ne maradjunk le az édes pillanatokról… és ahogy ez mindig elhangzik… nemcsak ha megéheztél…J

4070CB48-EEA9-4225-A9FF-A94225AE1217
moments-logo

Termékeink:

WOW!

Intenso Mogyoró

Intenso Tej

Intenso Csokoládé

Mogyorós

Csokoládés-kakaós

Tejes

Földimogyorós

Kókuszos

szélein kakaós
bevonatba mártott,
WOW!
krémmel (72%)
töltött ostyaszelet

chocolate-white

Intenso Mogyoró ostyaszelet

szélein kakaós
bevonatba mártott,
Intenso Mogyoró
krémmel (72%)
töltött ostyaszelet

chocolate-white

szélein kakaós
bevonatba mártott,
Intenso Tej
krémmel (72%)
töltött ostyaszelet

chocolate-white

Intenso Csokoládé ostyaszelet

szélein kakaós
bevonatba mártott,
Intenso Csokoládé
krémmel (72%)
töltött ostyaszelet

chocolate-white

szélein kakaós
bevonatba mártott,
Mogyorós
krémmel (72%)
töltött ostyaszelet

chocolate-white

Csokoládés-kakaós ostyaszelet

szélein kakaós
bevonatba mártott,
Csokoládés-kakaós
krémmel (72%)
töltött ostyaszelet

chocolate-white

szélein kakaós
bevonatba mártott,
Tejes
krémmel (72%)
töltött ostyaszelet

chocolate-white

Földimogyorós ostyaszelet

szélein kakaós
bevonatba mártott,
Földimogyorós
krémmel (72%)
töltött ostyaszelet

chocolate-white

szélein kakaós
bevonatba mártott,
Kókuszos
krémmel (72%)
töltött ostyaszelet

chocolate-white